BEVEZETŐ

Sziasztok! Ez lenne az első Zayn-es blogom, nagyon remélem hogy mindenkinek elnyeri a tetszését! Lehet kicsit zavarosnak fog tűnni ez a kis bevezető, de az első fejezetben mindenre megkapjátok a választ. Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot!

 U.i.: Ha bármi kérdésetek van, esetleg cserét szeretnétek a Chat-be írhattok! 

xx Haven B.

Sokszor nehéz eldönteni mi az igazán fontos. A te boldogságod vagy másé. Nekem is sok időbe telt rá jönnöm, hogy nem mindig az a fontos, hogy én boldog legyek. Hanem az, hogy akik számomra fontosak boldogok legyenek. Én tényleg ezt szerettem volna.

- Haven, azt hiszem... el kell jönnöd, mert rohadt ideges vagyok, Louis turnén van én meg... kérlek, siess. - sírta el magát barátnőm, amitől nagyon megijedtem. Pontosan nem értettem mi történhetett, amitől ennyire rosszul van ezért siettem, ahogy csak tudtam. Útközben egy zebránál kellett átmennem, amikor egy kocsi jött felém. Nem bírtam megmozdulni azt hittem el fog ütni, amikor fékezett egyet. Megállt. Nem haltam meg, nem történt semmi bajom. Felpillantottam a terepjáróra, amiben egy szőke hajú, fekete szemű férfi ült. Borostás arca volt, és gyönyörű rózsaszín ajkai. Mérgesen meredt rám, és amikor kiszállt csak akkor vettem észre mennyire tökéletesen néz ki. Ritkán mondom bárkire is, hogy gyönyörű. De ő tényleg az volt.
- Megtennéd, hogy nem hozod rá a frászt az emberre és mielőtt elindulsz a baszott zebrán, szétnézel? - kérdezte rekedt, dörmögős hangon majd megenyhült. - Nem esett bajod? - simította végig karomon a kezét, amitől kirázott a hideg. Alsó ajkamat beharaptam, hogy ne vegye észre mennyire megbabonázott.
- Igen persze, jól vagyok csak megijedtem kicsit. A barátnőm bajban és van hozzá siettem. - hadartam el egy szuszra. Nevetőráncokat véltem felfedezni arcán.
- Nem mintha kérdeztem volna. - Aucs. Döbbenten néztem rá, ő pedig elnevette magát. Ó, az az édes hang. - Ne haragudj egyébként, nem akartam kárt tenni a nyugalmadban. És nem akarok bunkó lenni.
- Semmi gond. De mennem kell, mert a barátnőm bajban van. - mosolyogtam rá majd elindultam - vagyis futottam - Zoehoz.

Amikor oda értem az ajtó már nyitva volt. Zoe keservesen sírt a klotyón és közben fura hangokat adott ki. Mint aki... mint aki éppen hányt.
- Zoella? - szólítottam, de nem válaszolt. - Zoe jól vagy? Haven vagyok, kérlek, engedj be. - mondtam és közben vártam. Vártam hátha beenged, és azt mondja "semmi baj csak hülyültem". De ez nem volt lehetséges.
Alighogy elbambultam kattant a zár és Zoe jelent meg kisírt szemmel, lefojt sminkkel és nagyon, nagyon bánatos arccal.
- Haven. - nézett rám könnyes szemekkel. - Terhes vagyok. - abban a percben köpni, nyelni nem tudtam. Csak egy ölelés telt tőlem. De ez épp elég volt pár percre. Amikor ugyanis koppanást hallottunk és Louis-t láttuk leesett bőrönddel, lefagyva.